Hírek

Gazdasági előrejelzés 2010 I. negyedévre

2010-01-06 13:01:26



Tisztelt Kollégák!

 

Ezúttal, immáron harmadik alkalommal van alkalmunk, hogy nagy tisztelettel megköszönjük közreműködésüket, mely nélkül nem tudtuk volna összeállítani a 2010 I. negyedévre vonatkozó gazdasági előrejelzést!  Az előzőekhez hasonlóan most is minden kommentár nélkül ezennel nyilvánosságra hozzuk, s ajánljuk a szíves figyelmükbe. 

A kapott válaszokat, az eddigi gyakorlat szerint összesítettük, s az előző 2009. III. és IV. negyedévek eredményeivel együtt, az egyes kérdésekre adott válaszaikat közös grafikonokban illesztettük. Így önök is megszemlélhetik a kapott eredményt, mely úgy gondoljuk, jogosan viseli a magyar műanyagipari szakemberek álláspontját tükröző Gazdasági előrejelzés címet.

 

Továbbra is kérjük hathatós támogatásukat, melyet, mint ahogy eddig is tették, a kérdőívünkre adott válaszaikkal tudnak megtenni. Örömmel vennék, ha a próbálkozásunkkal kapcsolatosan kifejtenék véleményüket, álláspontjukat elmondanák tapasztalataikat, mit látnak jónak, s miben kellene javulnunk, mit kellene megváltoztatnunk!

 

Legközelebb márciusban fogjuk ismételten kérni álláspontjukat, ezúttal természetesen a már a második negyedévre vonatkozóan, s ezek alapján össze fogjuk állítani, immáron a negyedik alkalommal, a 2010 II. negyedére vonatkozó közös előrejelzésünket.

 

Tisztelettel:

 

Ollár Péter

MMSZ

Kapcsolódó anyagok:

Gazdasági előrejelzés 2010. I. negyedévre


VISSZA a hírekhez


Ajánlja ezt a cikket ismerősének!
ismerős neve:
ismerős e-mail címe:
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie. Ha még nincsen azonosítója, regisztráljon!